Az EMH tanulmányok összehasonlító elemzést nyújtanak a politikai döntéshozók és más érdekelt felek számára az EU migrációval és menekültüggyel kapcsolatos, közvetlen érdeklődésre számot tartó témakörökben. A szakpolitikai szempontból releváns tanulmányi témákat az EMH nemzeti kapcsolattartó pontjainak vagy csoportjainak és / vagy az Európai Bizottság javaslatai alapján választják ki. A tanulmányok egységes előírások alapján kerülnek kidolgozásra az uniós szinten összehasonlítható eredmények elérése érdekében. Az Európai Bizottság egy külső szolgáltató segítségével összefoglaló jelentéseket tesz közzé, amelyek összefoglalják a nemzeti kapcsolattartó pontok által készített tanulmányok fő eredményeit.

A különböző tagállamok befogadó létesítményi rendszere menedékkérők számára

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a Magyarország területén nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtó személyek befogadásának szervezeti rendszerét, beleértve a szervezet színvonalának, eredményességének és költségeinek, valamint az ebből levont következtetések értékelését is. Mindezt teszi a vonatkozó hatályos jogszabályok, aktuális statisztikai adatok és jelentések vizsgálatán keresztül. A tanulmány felhívja a figyelmet az elismerést kérők befogadása terén mutatkozó hiányosságokra is, valamint a jövőre vonatkozóan ajánlásokat fogalmaz meg a befogadási feltételek színvonalának növelése érdekében.

Személyazonosság megállapítása a nemzetközi védelem területén: meglévő kihívások és a gyakorlat

A tanulmány részletes áttekintést nyújt a menekültügyi eljárásról, így a hatályos menedékjogról szóló törvényről, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben lefektetett idegenrendészeti eljárásról, illetve a menekültügyi és idegenrendészeti szervek gyakorlatáról. A tanulmány legfontosabb célja, hogy rávilágítson arra, hogy a menekült pontos beazonosítása az egyik sarokpontja a menekültügyi eljárásnak. Ahhoz, hogy a kérelem tárgyában jogszerű és minden kétséget kizáró, pozitív döntés születhessen, a kérelmező személyes adatainak felderítése és ezek alapján szavahihetőségnek bizonyítása, elengedhetetlen.

A külföldi diákok bevándorlása az Európai Unióba

A tanulmány konkrét célja a nemzetközi diákok magyarországi helyzetének, a hozzájuk kapcsolódó nemzeti stratégiák, a tanulmányok folytatása célú tartózkodási engedélyekhez kapcsolódó visszaélési formák, a nemzetközi diákok tekintetében a jelenlegi magyarországi helyzet bemutatása, valamint a vázolt helyzetkép értékelése. A tanulmány áttekintést ad a nemzeti jogi szabályozásról, a nemzetközi diákokhoz kapcsolódó nemzeti stratégiáról, valamint a tanulmányok folytatása célú tartózkodással való visszaélések és a hamis iratok felderítésével kapcsolatosan kialakított gyakorlatról. A tanulmány átfogó elemzést nyújt a közelmúltban és jelenleg tapasztalt visszaélési tendenciákról és az ezek kezelésére kialakított nemzeti gyakorlatról.

Harmadik országbeli állampolgárok Európai Unión belüli mobilitása

A tanulmány bemutatja a vízum és tartózkodási engedélyekkel kapcsolatos, uniós szinten harmonizált szabályok érvényesülését biztosító hazai rendelkezések, valamint az uniós szinten nem harmonizált személyi körre vonatkozó egyes rendelkezések mobilitási joggal kapcsolatos szabályait. Ezt követően sor kerül annak vizsgálatára, milyen statisztikai adatok érhetőek el a külföldiek Magyarországot érintő, Unión belüli mobilizálódásával járó mozgásainak nyomon követésére, és ezek alapján milyen nagyságú Unión belüli mobilitás mutatható ki elsődlegesen a harmadik országbeli állampolgárok vonatkozásában. A tanulmány továbbá az Unión belüli mobilitást akadályozó tényezőket igyekszik felvonultatni, azok közül is elsődlegesen a nem egységes uniós munkaerőpiacból fakadó korlátozásokat. Végül a tanulmány a bemutatott szabályozás és számadatok alapján megpróbál következtetéseket levonni a harmadik országbeli állampolgárok Magyarországot is érintő, Unión belüli mobilitására vonatkozóan.

Visszaélés a családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedélyekkel: az érdekházasság és a hamis teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat

A tanulmány konkrét célja a családi együttélés biztosítása célú tartózkodási engedélyekhez és a magyar vagy EGT-állampolgár harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező családtagjának három hónapot meghaladó magyarországi tartózkodásához kapcsolódó visszaélési formák, az érdekházasságok és egyéb érdekkapcsolatok problematikájának és a probléma tekintetében a jelenlegi magyarországi helyzet bemutatása, valamint a vázolt helyzetkép értékelése. A tanulmány áttekintést ad a nemzeti jogi szabályozásról, valamint az érdekkapcsolatok és a hamis iratok felderítésével kapcsolatosan kialakított gyakorlatról. A tanulmány átfogó elemzést nyújt a közelmúltban és jelenleg tapasztalt visszaélési tendenciákról és az ezek kezelésére kialakított nemzeti gyakorlatról.

Gyakorlati lépések az irreguláris migráció csökkentésére

Jelen tanulmány célja, hogy az előzetesen megadott specifikáció alapján bemutassa a Magyarországot érintő migrációs tendenciákat, értékelje az azokra adott válaszokat, ismertesse az idegenrendészeti-menekültügyi hatósági jogköröket és felvázolja azokat a feladatokat, amelyeket Magyarországnak, mint schengeni tagállamnak teljesíteni kell.

A migráció szerepe a magyarországi munkaerőhiány enyhítésében

A tanulmány célja, hogy betekintést nyújtson a munkaerő-piaci hiány enyhítésére irányuló stratégiákba, különös tekintettel azon harmadik országbeli állampolgárok vonatkozásában, akik Magyarországon kívánnak munkát vállalni. Az elemzés további célja, hogy bemutassa a pénzügyi és gazdasági válság munkaerőpiacra gyakorolt hatásait, valamint a migránsok szerepét a munkaerőhiány kielégítésében.

A vízumpolitika mint migrációs csatorna

A tanulmány a vonatkozó jogi és politikai keret elemzésével bemutatja a migráció-kezelésnek, illetve az illegális migráció megelőzésének hazai vonatkozásait, különös tekintettel a schengeni, illetve nemzeti vízumokra.

Harmadik országokba irányuló támogatott visszatérést és harmadik országokba történő reintegrációt elősegítő programok és stratégiák Magyarországon

E tanulmány célja az, hogy átfogó képet nyújtson a Magyar Köztársaságban a visszatérés – különösen az önkéntes visszatérés – érdekében tett intézkedésekről. A jelentés fő része bemutatja a Magyarországon az 1990-es évek közepén beindított, majd 2004-ben, Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásával komoly lendületet vett támogatott önkéntes visszatérési programokat. Górcső alá kerülnek még a visszatérési folyamat legfőbb szereplői és a folyamatban betöltött szerepük is. A tanulmány célja a továbbiakban még az, hogy bemutassa a programok megvalósításához kapcsolódó legjobb gyakorlatokat és az akadályokat is egyben, valamint hogy áttekintést adjon azokról az indítékokról, amelyek egyértelműen alátámasztják a programok működtetését és a programokban való részvételt. A jelentés külön fejezetben taglalja a visszatérő migránsokra vonatkozóan kidolgozott reintegrációs intézkedéseket és bemutatja a visszatérés fenntarthatóságának folyamatos figyelemmel kísérése érdekében tett erőfeszítéseket is.